A „megmentő vezető” nem segít — hanem függőséget épít.

A vezető mindig elérhető. Üzenek és jön a válasz. Ment a meetingeken, figyeli minden lépésemet, nehogy hibázzak.

Nem az a probléma, hogy a vezetők túl sokat segítenek. A probléma az, ha nem bírják nézni a másik ember küzdelmét.

A bizonytalanságot.

Lassúságot.

Saját kontrollvesztést.

És ezt segítségnek nevezik.

A több beavatkozás nagyobb függőséget épít és ez még több beavatkozást igényel. Ez sokszor a vezetői kimerültség forrása.

Így rendszerszinten a kérdések újra és újra visszajönnek és a döntési képesség nem épül a csapatban. A felelősség nem tisztul. A vezető lesz a szűk keresztmetszet.

A dolgozó megtanulja: „nem éri meg végiggondolnom” .

A vezető megtanulja: „nélkülem nem megy”. Ezért ő lesz a gyorsabb út.

Ez egy önfenntartó rendszer. A dolgozó megtanulja: gyorsabb visszapasszolni.

Ami viszont vezetőként releváns: A kompetencia nem átadható. Csak megküzdhető.

A "rendszerépítő vezető" nem old meg mindent azonnal. De nem is hagy magára.

Nem veszi el a megoldást.

De nem engedi szétesni a folyamatot.

Nem az a nehéz, hogy megoldod.
Hanem az, hogy nem oldod meg.

És közben látod a küzdelmét.
Tudod a választ.  Gyorsabb lenne beavatkozni. De nem teszed.

Ez nem passzivitás.
Ez kontroll.

A vezető viselkedése nemcsak problémákat old meg — hanem megtanítja a csapatot arra, hogyan érdemes viselkedni.

Az éber jelenlét a kulcs.

Tudni azt, hogy meddig hagyod küzdeni.
Mikor kell új szempontot adni, segíteni nézőpontot váltani.
És észrevenni azt a pillanatot, amikor azonnal közbe kell lépni.

Sok vezető túl korán lép be ebbe a szerepbe.

Miért passzolja a dolgozó a főnöknek a labdát?

Mert gyorsabb.
Mert kevesebb a kockázat.
Mert a döntést úgyis felülírják.

Hol segítesz túl gyorsan?

Kinek veszed el a tanulását?

Hol hívod segítségnek azt, ami valójában kontroll?

Lehet, hogy nem a csapatod lett passzív.
Hanem megtanulták, hogy az önállóság nem térül meg.