A vezető mindig elérhető. Üzenek és jön a válasz. Ment a meetingeken, figyeli minden lépésemet, nehogy hibázzak. Nem az a probléma, hogy a vezetők túl sokat segítenek. A probléma az, ha nem bírják nézni a másik ember küzdelmét. A bizonytalanságot. Lassúságot. Saját kontrollvesztést. És ezt segítségnek nevezik. A több beavatkozás
Egy új projektről van szó. A vezető energiát sugárzó hangja mögött megbújik a kétely. Tudja, hogy megint nem lesz önként jelentkező. Az asztal műanyagmintázata érdekesebb a csapatnak, mint a vezető tekintetét állni. Csend van. Senki nem ugrik rá az új lehetőségre. A vezető kérdez — majd továbblép. Nem bontja ki a
A vezető feltesz egy kérdést. Pár másodperc csend. Valaki megköszörüli a torkát — majd senki nem szólal meg. Újabb csapatmegbeszélés. A vezetői monológokat gyors státuszriportok törik meg. Ami sűrűn előfordul itt, az a hallgatás. A csend nem véletlen egy csapatban. Sokszor része a csapatkultúrának. Gyakran figyelem a beszélgetéseket – a sajátjaimat is
A legtöbb vezető pontosan látja, mi a probléma. Mégsem születik keret. A Teams-en legalább 6 csevegőablak mindig aktív. Van, hogy 10-15 is. Égnek a vonalak, kérdések, megoldandó problémák, vagy gyors státuszbeszélgetések. Mindenbe beleszólnak, valahogy mégsem lesz tisztább a működés. Ez mind rendben van. De nem magyarázza meg, miért marad meg
Őszinteség vagy kontroll? – amit a visszajelzésről nem mondunk ki Amikor a visszajelzésekre gondolok, újra és újra ugyanoda jutok vissza: nem az a kérdés, hogyan adjunk visszajelzést, hanem az, hogy mit vállalunk fel benne – és mit nem. A felszín Mi zajlik a felszínen? A vezetőképzéseken a résztvevők gyakran arra kíváncsiak, hogyan