Field Notes #5 Mi történik a jó ötleteimmel coaching közben?
Most ért véget egy coaching beszélgetésem. A második ülésünk volt, vezetői kommunikációval dolgozunk.
És megint figyeltem magamban azt a furcsa, kicsit hasadt állapotot, amiben ezekben a beszélgetésekben vagyok.
Nincsenek betanult kérdéseim. Persze van egy nagyon egyszerű struktúra, amit brief coachként használok. Szerződünk egy témára. Keressük, mi lenne a vágyott állapot, és mi van már meg belőle.
Mindig vannak kitérők. Néha sok is.
És én pont ezt a bizonytalanságot szeretem benne. Hogy sosem tudom előre, mi lesz. Valószínűleg ez segít fenntartani azt a szinte gyermeki kíváncsiságot is, amivel hallgatom a másikat. Nagyon érdekel minden, ami hasonló hozzám, és az is, ami merőben más.
Közben pedig szeretem felfedezni a jó dolgokat a másikban. Talán azért is, mert szeretem látni azt a pillanatot, amikor ő is észreveszi őket. Amikor megörül valaminek, ami végig ott volt benne, csak addig nem látta.
Legyen ennyi az én hatásom.
Hogy jó tükröt tartok.
Csakhogy közben időnként megszólal bennem egy hang:
Én tudom a megoldást.
És ezt nemcsak gondolom. Érzem is valahol a gyomrom tájékán. Mintha megfeszülne bennem egy nyílvessző, ami nagyon szeretne célba találni.
Páng.
Megfogom. Olyan egyszerű lenne. Adni valamit.
Talán az egyik legfontosabb belső munkám ilyenkor, hogy ezt a nyílvesszőt ne lőjem ki. Elcsitítsam a saját gondolatomat, és még jobban kihegyezzem a fülemet arra, amit az ügyfelem mond.
Nekem ebben sokat segít az írás. Beszélgetés közben jegyzetelek, és teljesen intuitívan aláhúzok mondatokat. Olyanokat, amelyek nagyon könnyen jönnek. Vagy amik nagy hallgatás után fogalmazódnak. Amelyek mögött megjelenik egy fintor. Amelyeknek hirtelen súlyuk lesz, vagy amelyeknek mintha maga az ügyfél is megörülne, amikor kimondja őket.
Időnként visszanézek ezekre az aláhúzásokra, összefoglalok, kihangosítom, mit hallottam.
És sokszor éppen ekkor kezd előttem is kibomlani valami.
Milyen működő jelek vannak már? Mi az, amit az ügyfél szívesen csinál? Mi az, amit más helyzetekben már használ? Melyik gondolat tér vissza újra és újra?
Ilyenkor egy detektívnek érzem magam. Megkeresem az elszórt nyomokat, majd megmutatom őket. Mintha együtt sétálnánk, és időnként azt mondanám:
Nézd, ez már harmadszor került elénk. Lehet, hogy jelent valamit.
Közben próbálom pontosan azokat a szavakat visszaadni, amelyeket ő használt. Ha van egy feltételezésem, azt feltételezésként mondom. Ha elveszítettem a fonalat, hangosan gondolkodom, és segítséget kérek:
Segítesz, hogy jól értem-e, hol tartunk?
A mostani beszélgetésben új dilemma érkezett. Elkezdtünk több irányból közelíteni hozzá, miközben azt hittük, kicsit elengedtük az eredeti fókuszt. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem engedtük el. Az új dilemma is ugyanarról szólt.
Nagyjából a harmincadik percben tudtuk megfogalmazni azt az egy mondatot, amin aznap valóban dolgozni szeretett volna.
És ettől az első harminc perc nem volt felesleges bolyongás. Éppen az kellett ahhoz, hogy különböző irányokból eljussunk ehhez az egy tiszta mondathoz.
Utána tizenöt perc alatt talált három vagy négy lehetséges megoldást.
A legnagyobb felismerése pedig az volt, hogy az egyik legerősebb eszközt valójában mindig is használta. Végigkísérte a szakmai életében, és korábban sokszor működött nála. Csak annyira ráfókuszált a mostani személyes és kommunikációs nehézségre, hogy ebben a helyzetben egyszerűen nem jutott eszébe.
Ott volt előtte végig, csak átmenetileg elhomályosult.
Az ülés végén összefoglaltuk, mit visz tovább, és mi segített neki. Az utolsó perceket pedig arra használtuk, hogy a jegyzeteimből visszaadjam neki azt a sok erőforrást, működő jelet és apró kincset, amit közösen fedeztünk fel – vagy inkább fedeztünk fel újra.
Az én okos gondolataim közben végig ott parkoltak.
És ez teljesen rendben volt.
Sőt, éppen az volt számomra a rácsodálkozás, hogy ez a tőlem sok szempontból merőben másképp működő vezető milyen szépen megtalálta a saját útját az én fantasztikusan működő megoldásaim nélkül.
Olyan eszközöket talált, amelyek jobban illenek a saját finomabb személyiségéhez. Lehet, hogy az én megoldásaimnál kevésbé élesek, kevésbé határozottak, nem annyira keretesek és bombabiztosak.
De az övéi.
Ezért autentikusabbak. És valószínűleg éppen ezért nagyobb eséllyel érnek célba.
Ahány vezető, annyiféle működő megoldás lehetséges.
Nekem pedig pont ez az egyik legfelemelőbb része a coachingnak. Hogy segíthetek kérdésekkel, figyelemmel, visszatükrözéssel és összefoglalásokkal. Megmutathatom azokat a dolgokat, amelyek már ott vannak.
És közben parkoltathatom a saját jó ötleteimet.
Mert nélkülem is megy ez az egész.